Rendhagyó autóbemutatóra készülnek az F1-ben

Rendhagyó autóbemutatóra készülnek az F1-ben

Azok után, hogy ismertté vált az Aston Martin és a Ferrari 2023-as autójának bemutatója, az AlphaTauri Forma-1-es csapata megerősítette, hogy jövő évi modelljéről, az AT04-ről, pontosabban annak festéséről február 11-én, szombaton rántja majd le a leplet.

Ennél lényegesen furcsább a faenzai gárda bejelentésében, hogy korábbi hagyományaival szakítva nem Olaszországban, hanem New Yorkban kerít sort a bemutatóra.

Ezzel a Red Bull fiókcsapata harmadikként tette meg az erre vonatkozó bejelentést, ám jelen állás szerint az ő autójuk debütál a leghamarabb a következő F1-es idény előtt.

Az AlphaTaurinál arra már korábban fény derült, hogy az Alpine-hoz elengedett Pierre Gasly helyére, egyúttal Cunoda Juki mellé az újonc Nyck de Vriest igazolták le. A Forma-E-bajnok holland versenyző sokáig a Mercedes kötelékébe tartozott, majd az idei Olasz Nagydíjon indulhatott először futamon, amit pontszerző helyen, kilencedikként fejezett be a Williamsszel.

Az istálló számára csapnivalóan kezdődött az új éra 2022-ben, hiszen amíg egy évvel korábban a hatodik helyen zárt a konstruktőri bajnokságban, idén csak a Williamst előzte meg az összetettben.

A jövő évi szezon érdemben a bahreini előszezoni teszttel veszi kezdetét, melyre február 23-a és 25-e között kerül sor.

A 2023-as autó-/festésbemutatók eddig ismert időpontjai:

Csapat 2023-as autóbemutató időpontja
AlphaTauri február 11.
Aston Martin február 13.
Ferrari február 14.

Kép(ek) forrása: Getty Images

Teljes cikk a forrás oldalon

Következő hír

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Friss Hírek