Tilos lesz politizálni a pilótáknak a Forma-1-ben

Tilos lesz politizálni a pilótáknak a Forma-1-ben

Frissítette a Nemzetközi Automobil Szövetség a sportszabályzatát, mely nem csak a Forma-1-re, hanem minden, az FIA alá tartozó motorsportszériára vonatkozik. Az előírások között felbukkant egy újdonság is, melynek lényege, hogy a pilóták az FIA, vagy a nevében eljáró nemzeti szövetség írásos engedélye nélkül nem fejezhetik ki nyilvánosan véleményüket politikai, vallási vagy egyéb olyan személyes szempontból, mely nem összeegyeztethető az FIA semleges nézetével.

Ide tartozik például a térdelés kérdése, de a Lewis Hamilton és Sebastian Vettel által viselt pólók és sisakok is, melyek a rendőri agresszióra, az egyenjogúságra vagy épp a környezetvédelemre hívták fel a figyelmet.

A frissen bevezetett szabályt be nem tartók büntetésre számíthatnak, egyelőre azonban nem tisztázták, pontosan milyen szankciók jöhetnek szóba. A változások egyébként egyértelműen abba az irányba viszik a Forma-1-et és általában a motorsportot, amit az FIA elnöke, Mohammed bin Szulajm elképzelt és megálmodott. A szaúd-arábiai korábban megosztó hangnemben beszélt arról, hogy a mai versenyzők túl sokat foglalkoznak a pályán kívüli dolgokkal, elég lenne csak a vezetésre koncentrálniuk.

Forrás: RaceFans

Kép(ek) forrása: Getty Images

Teljes cikk a forrás oldalon

Következő hír

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Friss Hírek