Szabad az út a Lánchídon, de nem mindenki mehet át rajta

Szabad az út a Lánchídon, de nem mindenki mehet át rajta

A Lánchíd korszerűsítése többek között a járdaépítéssel folytatódik, ezért gyalog csak a felújítás utolsó szakaszának befejezése után, várhatóan 2023 őszén lehet átkelni rajta. Addig a BKK buszaival a Clark Ádám tér és a Széchenyi István tér között – mindkét irányban – díjmentesen lehet utazni.

Tizennyolc hónappal a 2021. június 16-ai teljes lezárás után pénteken megnyílt a Lánchíd megújult útpályája a BKK járataival, a taxival, a kerékpárral, a motorkerékpárral és a segédmotoros kerékpárral közlekedők számára. Az ideiglenes forgalmi rend szerint a személy- és egyéb gépjárművel közlekedők nem mehetnek a hídra, őket a behajtani tilos tábla figyelmezteti erre.

Az útpályát megnyitották a forgalom előtt, ugyanakkor a Lánchíd felújítása – a közlekedés biztosítása mellett – az eredeti tervek szerint halad tovább, ezért a teljes átadásáig a híd továbbra is munkaterület. A kivitelezés többek között a járdák és a hídfőkben lévő aluljárók befejezésével, valamint a műemléki elemek rekonstrukciójával folytatódik.

A híd végleges forgalmi rendjéről 2023 első félévében születik döntés a budapestiek véleményének kikérésével. A fővárosiak tehát megalapozottan, féléves tesztidőszak után határozhatnak arról, mi legyen a Lánchíd végleges funkciója a jövőben.

Forrás: BKK

Teljes cikk a forrás oldalon

Következő hír

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Friss Hírek