F1: Lehullt a lepel, Alonso lefizette a szerelőket

F1: Lehullt a lepel, Alonso lefizette a szerelőket

Az igazán nagy bajnokok bármit képesek megtenni a győzelemért a Forma-1-ben, sokszor akár még a sportszerűség határait is átlépik. Igaz ez Schumachertől Sennán át Verstappenig a legnagyobbakra, és Fernando Alonso sem kivétel.

A spanyol egyik történetéről Marc Priestley mesélt nemrég, aki 1999 és 2009 között a McLarennél dolgozott, manapság pedig szakértőként elemez YouTube-csatornáján, illetve vendégként szokták meghívni. 2007-ben testközelből is megismerhette a kétszeres bajnokot és módszereit, aki akkoriban hírhedt módon összeakasztotta a bajszát mind a csapattárs Lewis Hamiltonnal, mind a wokingi felsővezetéssel.

F1: Lehullt a lepel, Alonso lefizette a szerelőket 1

Ekkor nyúlt egy érdekes eszközhöz Alonso, állítja Priestley. “Fernando egyik taktikája az volt, hogy az egész garázst az ő oldalára állítsa. Izomból próbált irányítani. Volt egy pillanat 2007-ben, amikor Fernando felbukkant egy versenyen, és amikor megérkeztem, a trénere kis barna borítékokat osztogatott készpénzzel megtöltve mindenkinek, aki nem Lewis autóján dolgozott.”

“Emlékszem, hogy amikor kinyitottam, nagyjából 1500 euró volt benne. Nagyon rafinált volt. A jelöletlen barna borítékkal a kezemben annyit mondtam, hogy ‘köszönöm szépen, ez mi?’, de a tréner elsétált és otthagyott ezzel” – mesélte az egykori alkalmazott, hozzátéve, hogy hamar elterjedtek a hírek az egész csapaton belül. “Végül kiderült az egész, és pénzt jótékony célra kellett adományoznunk, amivel nem volt semmi baj.”

Mint ismert, Alonsónak a McLaren-kaland nem jött össze sem akkor, sem nyolc évvel később.

Forrás: F1i.com

Kép(ek) forrása: Getty Images

Teljes cikk a forrás oldalon

Következő hír

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Friss Hírek