F1: Két győzelem kell még, és bajnok a Red Bull

F1: Két győzelem kell még, és bajnok a Red Bull

Max Verstappen jól megérdemelt győzelmet aratott az Amerikai Nagydíjon, amivel 12 pontra növelte az előnyét Lewis Hamiltonnal szemben. A holland nyolc futamgyőzelemnél tart, még kettő, és övé a bajnokság – legalábbis a csapata szerint.

“Ahogy korábban is mondtam, tíz futamot kell megnyernünk, ha bajnokok akarunk lenni, azaz még kettő kell” – jelentette ki magabiztosan Helmut Marko, a Red Bull sportfőnöke.

“A legutóbbi három pálya valójában mind Mercedes-pálya volt, de ahelyett, hogy hátrányban lennénk, mi érkezünk 12 pontos előnnyel Mexikóba. Mexikó és Brazília a tengerszint feletti magassága inkább nekünk kedvezhet.”

Mondjuk, ha valamit megtanultunk eddig idén, az pont az, hogy bármelyik pályán borulhatnak az erőviszonyok, nem feltétlenül működnek a korábbi évek megfigyelései. Azt pedig Marko is elismeri, hogy a közel-keleti helyszíneken bajban lehet a Red Bull.

“Azokon a pályákon irdatlan hosszú egyenesek vannak, vagyis a Mercedes biztosan előnyben lesz.” Marko számára azért intő jel lehet, hogy a Forma-1 történetében eddig amúgy egy versenyző volt, aki nem tudott világbajnok lenni legalább nyolc futamgyőzelemmel. Ez éppen Hamilton volt, akinek az a bizonyos tíz győzelem sem volt elég Nico Rosberg ellen…

Forrás: PlanetF1.com

Kép(ek) forrása: Getty Images

Teljes cikk a forrás oldalon

Következő hír

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Friss Hírek