F1: Nagy bejelentést tett Vettel csapata

F1: Nagy bejelentést tett Vettel csapata

A Forma-1-es Olasz Nagydíjat részletesebben kivesézzük a Vezess Csapatrádió következő adásában. Tarts velünk kedd este 19 órától YouTube-csatornánkon!

Az Aston Martin csapata néhány évvel ezelőtt még Force India néven futott, és viszonylag sikeres csapatként is csődközeli állapotba került. Ekkor jött Lawrence Stroll, aki megvette az alakulatot, és rögtön át is keresztelte Racing Pointra. Ekkor az ígérte a kanadai üzletember, Lance Stroll édesapja, hogy nagy fejlesztések jönnek, melyek hozzájárulnak ahhoz, hogy a bajnoki címre is esélyes alakulattá váljanak.

Időközben egy újabb átalakulásnak köszönhetően a csapat már Aston Martin néven van jelen a Forma-1-ben. Névváltás ide vagy oda, Stroll valóban tartotta a szavát: bejelentették, hogy egy új Forma-1-es gyárat építenek az istálló számára. A jelenlegi, Silverstone mellett található létesítmény mellé épül az új gyár és egy új szélcsatorna is, nagyjából 150-200 millió fontért (61-82 milliárd forintért).

A tervek szerint a 37 ezer négyzetméter összterületű épületek 18 hónap alatt elkészülnek, így legkésőbb 2023 elején birtokba is veheti azokat a csapat. Az így három épületessé bővülő központ egyik részében a tervezői és gyártó munka zajlik majd, a másik épület csak a szélcsatornáé, a harmadik részen pedig többek között a logisztikai feladatokat végzik majd.

Az Aston Martin közleményében kiemeli, hogy ez az első vadiúj Forma-1-es gyárberuházás az Egyesült Királyságban az elmúlt 17 évben: utoljára a McLaren ikonikus épülete, az MTC volt az, melyet a semmiből húztak fel Wokingban még 2004-ben.

A hivatalos megnyitóval meg is kezdődtek a munkálatok, az első ásónyomok Strollhoz, illetve Otmar Szafnauer csapatfőnökhöz köthetőek.

F1: Nagy bejelentést tett Vettel csapata 2

Forrás: Aston Martin

Teljes cikk a forrás oldalon

Következő hír

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Friss Hírek