F1: Elismerte hibáját Hamilton

F1: Elismerte hibáját Hamilton

Harmadik rajthelyet jelentő időt futott Lewis Hamilton a Forma-1-es Stájer Nagydíj időmérőjén, a Mercedes britje azonban a második helyről indulhat csapattársa büntetése után.

A kvalifikáció vége szokásosan zajlott a Mercedesnél: a két pilóta Max Verstappen és még hat másik autó mögött hajtott ki a pályára. A Red Bull hollandja azonban előzékeny volt, és elengedte a Mercedeseket – ennek köszönhetően vélhetően nyerhetett egy kis időt a szélárnyékukban autózva.

Bottas és Hamilton is megelőzött többeket, amikor azok arra vártak, hogy elkezdhessék utolsó gyors körüket. Utólag Hamilton ezt már hibának tartja: biztosra veszi, azzal, hogy lehajtott az ideális ívről, koszt szedett össze gumijával, mely rontotta a tapadást. “Tudtam, hogy mindenki lassan fog menni, és aggódtam, hogy nem tudom felmelegíteni a gumijaim. Rámentem a poros ívekre, összeszedtem az összes koszt a gumijaimmal, és gyenge volt a kigyorsításom az utolsó kanyarból.”

“Mire az 1-es kanyarba értem, már egy tizedmásodperces hátrányban voltam, a 3-asban pedig már 2-re. E tekintetben nem volt reményem” – mondta.

Más kérdés, amiről kevesebb szó esik az eset kapcsán, hogy Hamilton ezzel megszegte azt a kimondatlan megegyezést, miszerint időmérőn nincs előzés a gyors körök kezdete előtt, és mindenkinek “érdemes” kivárnia a során. Emlékezhetünk, hogy Nyikita Mazepint emiatt hogy lehordta mindenki az év első futamán, a hétszeres világbajnoknál pedig meg sem említik a témát.

Forrás: RaceFans

Kép(ek) forrása: Mercedes-AMG F1

Teljes cikk a forrás oldalon

Következő hír

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Friss Hírek