F1: Kifakadt a Red Bull-főnök az új szabályok miatt

F1: Kifakadt a Red Bull-főnök az új szabályok miatt

A Forma-1-es Magyar Nagydíjtól kezdve a Nemzetközi Automobil Szövetség új technikai direktíváinak köszönhetően lassabb kerékcseréket láthatunk. Az FIA hivatalos indoklása szerint az új előírásokkal biztonságosabbá szeretnék tenni a kerékcseréket, kevesebb rosszul rögzített, leeső abroncsot szeretnének látni.

A módosítások a Red Bullt érinthetik a legrosszabbul, az energiaitalosok büszkélkedhetnek évek óta a leggyorsabban dolgozó szerelőgárdával. Christian Horner el is árulta, szerinte nem pusztán biztonsági szempontoknak köszönhető az új szabályozás. “Ha nem tudnak legyőzni, a versenytársak leglogikusabb lépése, ha megpróbálnak lelassítani. Nyilvánvalóan ez történik most is” – mondta.

“Vitatkozni lehetne azzal, hogy biztonságos-e 2 tizedmásodpercig állva tartani az autót” – tette hozzá Horner, utalva arra, hogy ezzel a különbségek becslése válhat nehezebbé a bokszutcában. “Ezt nem gondolták át jól.”

“A Forma-1 az innovációról és a versenyről szól. A két másodperc alatti kerékcserék elérése figyelemre méltó eredmény. Erre törekedni kellene, nem szabályozni. Azt is meg fogják mondani, hogyan menjünk be a garázsba, hova üljünk a bokszutcafalon és milyen gombokat nyomjunk be. Csalódást keltő ez. A csapat felelőssége, hogy biztonságos autót nyújtson, a nem megfelelően rögzített kerekek büntetése pedig az, hogy azonnal meg kell állni” – fakadt ki a csapatfőnök.

F1: Kifakadt a Red Bull-főnök az új szabályok miatt 2

Christian Horner és Toto Wolff

A Mercedes már a Francia Nagydíj helyszínén szót emelt a bokszutcai felszerelések kérdésességével kapcsolatban. Akkor Helmut Marko, a Red Bull motorsportigazgatója szerint őket próbálták támadni, de Toto Wolff, a bajnokcsapat első embere szerint nem erről volt szó. “Az FIA-nál egy biztonsági mechanizmussal kapcsolatban érdeklődtünk, ami egy általunk használt rendszerhez köthető, azt szerettük volna optimalizálni. Ez történt 3-4 héttel ezelőtt.”

“Hogy ez kiváltott-e valamit? Talán. Nem tudom” – fogalmazott Wolff.

Forrás: BBC

Kép(ek) forrása: Getty Images

Teljes cikk a forrás oldalon

Következő hír

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Friss Hírek