F1: Visszalassult a Ferrari, erre fogták a lemaradást

F1: Visszalassult a Ferrari, erre fogták a lemaradást

Aligha látunk a Forma-1-es Francia Nagydíj időmérőjén olyan csodát a Ferraritól, mint Monacóban vagy Bakuban: mindkét helyszínen Charles Leclerc szerezte meg az első rajtkockát, az addigi formához képest erőn felül teljesítő autóval. Paul Ricard-ban azonban visszaállt a világ rendje, a vörös autók a középmezőnyben zárták a pénteki napot.

“A fő fókusz az autó egyensúlyán volt. A szél nagyon erős volt, emiatt trükkössé vált a vezetés, de ugyanez volt a helyzet mindenkinél, szóval valahogy ilyen körülmények között is menedzselnem kellett a helyzetet” – mondta Leclerc. A monacói nem kerget elérhetetlen álmokat, tudja, hogy az előző két hétvégén látott teljesítmény csalóka. “A teljesítményünk nem volt rossz, de még van min dolgozni” – árulta el.

Csapattársa, Carlos Sainz gyengébben szerepelt pénteken. Az első edzésen egy komplett gumiszettet dobhatott a kukába, miután egy hiba után leradírozták az abroncsokat a pályát körbevevő színes, lassító hatású sávok.

“Tudtuk, hogy ez a vonalvezetés kihívást jelenthet számunkra az előző versenyekhez képest, de a nap többé-kevésbé a várakozásoknak megfelelően alakult” – értékelt a spanyol, aki szintén kiemelte, hogy a szél mindig a legrosszabb irányból kapta el őt, és sokat lassított autóján.

Forrás: RacingNews365.com

Kép(ek) forrása: Scuderia Ferrari Press Office

Teljes cikk a forrás oldalon

Következő hír

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Friss Hírek