Tényleg veszélyben van a botrányhős F1-es karrierje?

Tényleg veszélyben van a botrányhős F1-es karrierje?

A Vezess is megírta a napokban, hogy váratlan okból kifolyólag kerülhet veszélybe az eddig főként a balhés megmozdulásairól ismert Nyikita Mazepin Forma-1-es karrierje. Felmerült ugyanis, hogy az orosz pilótának be kellett vonulnia a hadsereghez, mivel Oroszországban még kötelező a sorkatonaság minden 18. életévét betöltött fiatalnak.

Azóta már a 22 éves versenyző is megszólalt a róla terjedő pletykák kapcsán, tisztázva a helyzetet. „Tisztában vagyok vele, hogy kialakult némi félreértés, mindenesetre részemről egyértelmű a helyzet” – idézi a Motorsport Week a Haas újoncát. „Egyetemen tanulok, Oroszországban pedig kétféleképpen teljesíthető a katonai szolgálat, ami kötelező, ha alkalmas vagy rá.”

„Az egyik lehetőség, hogy befejezed az egyetemet, majd egy évre bevonulsz, míg a másik esetben az elit seregbe kerülhetsz, amennyiben a fizikai és a tanulmányi eredményeid is olyanok. Ez viszont teljesen másképp működik” – magyarázta Mazepin.

Tényleg veszélyben van a botrányhős F1-es karrierje? 2

„Hetente egy napot tanulok tartalékos tisztnek. Ez három évig tart ugyan, de minden hétből csak egy napot vesz el. Már két éve csinálom, így értelemszerűen még egy évem van hátra, és remélhetőleg tartalék tisztként végzek. A napokban, az első négy félév elvégzése után letettem a záróvizsgát is, később, a következő két évben tervezek mesterképzésre is menni” – tekintett előre.

Jelenleg a 19. helyen áll az összetettben Mazepin, eddigi hat versenye folyamán még a múlt heti Azerbajdzsáni Nagydíjon érte el legjobb eredményét, 13. lett. Igaz, a verseny hajrájában saját csapattársát, Mick Schumachert is magára haragította.

Forrás: Motorsport Week

Kép(ek) forrása: Haas F1 Team Media

Teljes cikk a forrás oldalon

Következő hír

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Friss Hírek