F1: Háttérbe vonul a Ferrari-főnök

F1: Háttérbe vonul a Ferrari-főnök

Ezen a versenyhétvégén először már nem a bokszutca falán kell keresni Mattia Binottót, a Ferrari csapatfőnökét – adta hírül a Motorsport.com. Binotto ezentúl a garázsból segíti a csapat munkáját az annál végbement újrastrukturálás részeként.

Részben az előírások kényszerítették ki a csapatvezető áthelyezését, ugyanis a bokszutca falához korlátozott számban, maximum heten ülhetnek fel. Viszont egyáltalán nem új keletű, hogy egy-egy F1-es csapat első számú embere a garázsba „szorul”, hiszen Toto Wolff már évek óta onnan irányítja a világbajnoki címeket egymás után halmozó Mercedest.

F1: Háttérbe vonul a Ferrari-főnök 1

Mattia Binotto innentől fogva nem a bokszfalról vezeti a Ferrarit.

Új stratégiai vezetőt nevezett ki ezzel párhuzamosan a maranellói istálló Ravin Jain személyében. A brit már 2016 óta a csapat tagja, Inaki Rueda helyét vette át, aki sportigazgatóként folytatja munkáját. A pozíciót eddig betöltő Laurent Mekies pedig versenyigazgatóként és helyettes csapatfőnökként maradt a Ferrarinál.

A 26 éves Jain a Ferrari saját nevelése, aki fizika szakos végzettséget szerzett az Oxfordi Egyetemen. Még tanulmányai alatt, nyári munka keretében került először a Ferrarihoz, majd a csapat mérnöki akadémiáján pallérozódva lett az F1-es stáb része.

Forrás: Motorsport.com

Kép(ek) forrása: Getty Images

Teljes cikk a forrás oldalon

Következő hír

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Friss Hírek