Autógyárat vett David Beckham

A Vezess sokszor írt már a David Lorenz vállalkozó és Jon Hilton egykori Forma-1-es műszaki guru közös cégéről, a Lunaz Designról. A cégnek nem csak nevét, hanem az alapötletét is Lorenz úr lánya, Luna adta. A vállalkozó ráébredt, hogy mire a lánya felnő és autót vezethet, a múlt csodálatos veterán autóit kényszerűen kiszorítják az utakról az emissziómentes járművek, ezért elhatározta, hogy öreg autókat épít át elektromos hajtásra. Persze nem olcsó és átlagos kocsikat, hanem ritka, méregdrága kincseket.

Autógyárat vett David Beckham 1

David Lorenz, David Beckham és Jon Hilton

A vállalkozás 2019-ben készítette el első autóját, és azóta hatalmas fejlődésben vannak, reményeik szerint 2024-ben már 500 embernek tudnak majd munkát adni. Ehhez a tőkét külső befektetők bevonásával biztosítják – közöttük immár David Beckhamével is, aki 10%-os tulajdonrészre tett szert a cégben.

David Lorenz számításai szerint 2030-ra, amikor előreláthatólag több nemzet is betiltja a belső égésű motorok alkalmazását, mintegy 2 milliárd benzin- és dízelmotoros autó járja majd a világ útjait, bőven lesz tehát igény a hozzá hasonló átalakító cégekre.

Noha jelenleg luxusautókat épít át, kompetenciáját hamarosan egy kevésbé látványos, ám annál jövedelmezőbbnek ígérkező területen fogja kamatoztatni: már elkezdte átépíteni a világ nehéz teherjárműveit, elsők között is a szemétszállító járműveket, amelyekből becslése szerint csak Európában és Amerikában 80 millió darab közlekedik.

Nem véletlenül: egy elektromos hajtáslánccal modernizált kukásautó-flottának 43 százalékkal csökkennek a teljes üzemeltetési költségei, elsősorban azért, mert nem kell leselejtezni a jelenlegi járműveket, és újakat vásárolni helyettük.

Autógyárat vett David Beckham 4

Range Rover Classic is kapható akkumulátoros elektromos hajtással

Forrás: Lunaz

Teljes cikk a forrás oldalon

Következő hír

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Friss Hírek