F1: Kínai pilóta lehet Hamilton utódja

F1: Kínai pilóta lehet Hamilton utódja

Jelen állás szerint a Mercedesnél nincs hiány pilótából: Lewis Hamilton és Valtteri Bottas mellett a Williamsnél vezető George Russell is a csillagos márka kötelékébe tartozik, de Esteban Ocon is elérhető közelségben maradt annak ellenére, hogy jelenleg az Alpine-t erősíti.

Sosem árt azonban, ha több tehetséges versenyzője is van egy csapatnak, így a Mercedes – a többiekhez hasonlóan – árgus szemekkel figyeli már a legfiatalabb pilótanövendékeket is. Így csaptak le a kínai Cuj Jüanpura is. A 2008-as születésű, azaz még csak 13 éves fiú először hat évesen ült gokartba, azóta pedig szépen lépkedett felfelé a gokartos ranglétrán.

“Büszke vagyok, hogy a Mercedes juniorcsapatának tagja lehetek. Remélem, hogy sok jó eredményt érek majd el magamért és a Mercedesért küzdve. Az álmom, hogy F1-es versenyző legyek. Nem lesz könnyű, de mindent megteszek ezért” – idézte az új igazolás gondolatait a Mercedes közleménye.

Nem a Mercedes az egyedüli Forma-1-es csapat, aki ennyire fiatal versenyzőt igazolt a közelmúltban: márciusban a McLaren kötött hosszú távú szerződést egy amerikai gokartos fiúval.

Kép(ek) forrása: Mercedes

Teljes cikk a forrás oldalon

Következő hír

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Friss Hírek