F1: Russell megfeledkezett róla, hol is a helye

F1: Russell megfeledkezett róla, hol is a helye

Gyorsan fordult a világ George Russell-lel az imolai, Valtteri Bottasszal történt ütközése után. A Williams versenyzője előbb azzal vádaskodott, hogy Bottas ellene sokkal keményebben védekezett, mint bárki más ellen tette volna, aztán gyorsan eljutott a nyilvános bocsánatkérésig.

A Portugál Nagydíj előtt még mindig az ütközés volt a téma, Russell pedig ismét világossá tette, hogy ő hibázott. “Versenyzőként az egyik legfontosabb szabály, hogy soha ne ütközz a csapattársaddal” – mondta Russell.

“Valtteri természetesen másik autóban ül, de én a Mercedes által támogatott versenyző vagyok. Csakis a Mercedes miatt lehetek itt.”

“Lewis (Hamilton) és Valtteri bizonyos értelemben a csapattársaim, és erre nem gondoltam a pillanat hevében. Ahogy a felügyelők is megállapították, szerencsétlen versenybaleset történt, de magamnak is csalódást okoztam azzal, ahogy utána reagáltam.”

“Mintha nem is én lettem volna. De azt megtanultam, hogy utólag másképp kell kezelnem a dolgokat. Látnom kell a teljes képet, mielőtt elhamarkodottan reagálok, ahogy legutóbb tettem.”

Forrás: GPfans.com

Teljes cikk a forrás oldalon

Következő hír

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Friss Hírek