Aki jártas az autózásban, valószínűleg tisztában van a facelift/ráncfelvarrás/modellfrissítés kifejezésekkel. Általában az sem újdonság számukra, hogy a márkák többsége ilyenkor többnyire (bár van azért néhány ellenpélda) nem egy jelentősen módosított típust dob a piacra, csupán néhány arra érdemes ponton frissít. A Suzuki ennek az egyik legnagyobb mestere.
A Swift pedig egy olyan megkerülhetetlen pillére a kisautó-szegmensnek, hogy akkor is érdemes megnézni újra és újra, ha a változás látszólag éppen csak minimális. A hangsúly itt a „látszólagra” helyezendő!
Egyik reggel épp egy első szériás „vasaló” mellé sikerült beállnom és elcsodálkoztam, hogy külsőleg mennyire időtálló a Swift formavilága. Persze a mosolygós kisautó mára morcosabbá vált, de ettől még felismerhető maradt. Homlokos szélvédő, terpeszkedő orr, lecsapott far, méreteiben lényegében pár centinyi eltérések. Lassan két évtizede nem volt túl sok fejfájása emiatt a tervezőknek, lehetett mással foglalkozni. És tették is, hiszen sokszor pont az a lényeges, ami a rácsodálkozáson túl van. Ott, ahol a Heartect padlólemez, ahol a komolyabb karosszériamerevség, vagy ahol a ledobott 150 kilogramm rejtőzik, és amitől a Swift sokkal jobbá lett az évek során.
Vannak ezen kívül új felnik és fényezések, nem tudnám megmondani, hogy melyek ezek, de léteznek!
Ehhez a ponthoz érve szerintem már mindenki túltette magát azon, hogy a facelift Swift annyiban különbözik az elődjétől, hogy előre kapott egy díszlécet, hátulra meg egy Hybrid feliratot. A 16 colos felniszett meg még mindig kimondottan ütősen áll rajta.
Hátul is LED-es, na meg ott a Hybrid-plecsni is
Ha készítettünk volna a tesztautónkról videót, valószínűleg sikerült volna rekordot jelentő rövidségű külső és belső bemutatást produkálni. Ez egyébként írásban is menne, de mivel lelkesedésem akkor is töretlen a Swift iránt, ha az ötödiket hozom belőle, ezért mégiscsak nézzünk körül idebenn, sokadjára is.
Az utastér még mindig csuklóból hozza a kor kisautós színvonalát, mind megjelenésben, mind pedig anyaghasználatban. Igazából kevés olyan pont van, amin szívem szerint változtatnék, és van néhány, amin viszont örülök, hogy módosítottak. Kezdjük az előbbivel: a fedélzeti rendszerhez gyakorlatilag a kezdetek óta nem nyúltak, mostanra már talán ráférne egy kis modernizálás. Amellett, hogy röcögős, a Carplayt sem mindig ismerte fel, és valamiért a bluetooth-on keresztül sem akarta átküldeni a zenét, pedig nagyon kitartóan próbálkoztam.
Aminek viszont nagyon örültem, hogy a műszerfali kijelző végre valahára kapott digitális kilométerórát, ez még úgy is remek hír, hogy a táblafelismerő folyamatosan fals sebességkorlát-jelzésekkel trollkodott bele a képbe. Szintén jó dolog a holttérfigyelő és a radar, mindkettő kifinomultan dolgozik, még az is lehet, hogy a vészfékasszisztensen is csiszoltak, mert most az sem csipogott indokolatlanul.
A GLX felszereltségi szint amúgy mindent megkapott, amit egy kisautóba csak kérni érdemes: kulcs nélküli indítás (új távirányító is jár a Swifthez), digit klíma, ülésfűtés, adaptív tempomat, LED-fényszórók. Nem kell ennél több, komolyan.
Ha a Swift lágyhibridségét nézzük, arra is lehet mondani persze, hogy „már láttuk korábban”, de tőlem ezt nem fogjátok hallani, hiszen annak idején még az egyliteres, turbós, 110 lóerős SHVS-t próbáltam, ez meg ugye egyértelműen nem az. Sem árban, sem pedig motorizáltságban. Előbbiről kicsit lentebb, utóbbiról meg annyit, hogy esetünkben az 1.2-es, négyhengeres szívó 90 helyett 83 lóerővel és egy ugyanúgy 12 voltos, de megnövelt akkukapacitású lágyhibrid rendszerrel lett piacra dobva. Ez továbbra is csak inkább afféle rásegítést ad indításnál, 15 km/óra alatt fenntartja a szervót, menet közben ellátja a fogyasztókat. Be is ágyaztam róla egy a Suzuki által közreadott videót, igazából amilyen egyszerű, olyan okos megoldás.
[embedded content]
Ami a motor átdolgozását illeti, itt leginkább a szigorodó emissziós számok indokolták a teljesítménycsökkentést: NEDC szabvány szerint 98-ról 88 g/km-re mérséklődött a Co2 kibocsátás. Ez egyfelől fontos erőfeszítés a Suzuki részéről, másfelől viszont érezhetően haloványabbá vált tőle az 1.2-es Dualjet. Ezt a közel 13 másodperces százas sprint és a 107 Nm-es csúcsnyomaték is jelzi az eddigi 12 mp / 120 Nm-es adatokkal szemben. Alul erőteljesen forgatni kell a motort, ami szívó lévén annyira nem meglepő, de az elődhöz képest érezhető a változás, ugyanúgy, mint a néha nehezen elkapható gázreakció esetében is. Van, amit ezek közül csak meg kell szokni, van, ami ilyen, ettől függetlenül ez így is egy jó konstrukció.
Ez már a K12D motor, 1242 köbcenti helyett 1197-tel
A váltó maradt ötsebességes, ezzel viszont most először sikerült barátságba kerülnöm. Tízezer kilométer környékére már hibátlanul „bekopik”, nyoma sincs annak az akadozásnak, mint amit régebben egy-egy kevesebb futású Suzukinál tapasztaltam. Szintén pozitívum a fogyasztás is, amit szupertakarékosan 4.1, kicsit jobban eleresztve 4.7 liter körül sikerült tartani, ezek a gyári átlag alatti adatok. A magasabb szám inkább nagyátlag, autópályával, és hozzátenném, hogy bár nem pont az a legfőbb élettere, ott sem fogy el, lévén 180 a vége. Esetleg csak zajból lesz több az utastérben.
Ha az összképet és a várható felhasználási módot nézzük, a Swift még most is jó pozícióban van a kisautók között. Habár a bevezetőáras akció már a múlté, ha nem a hivatalos árlistát nézzük, a márkaszalonok többségénél még így is bekacsint 4 millió alá a GL szint, de a GLX is 5 alatt maradhat.
A tesztlehetőséget a Suzuki Világ és a Magyar Suzuki Zrt. biztosította.
