F1: Érik a botrány Schumacherék autója körül

F1: Érik a botrány Schumacherék autója körül

Csütörtökön bemutatták a  Haas 2021-es Forma-1-es autóját, a VF-21-et. A versenygép a korábbiakhoz képest némileg meglepő külsőt kapott – ennek oka az, hogy az istálló új főtámogatója a csapat nemrég szerződtetett orosz pilótájának, Nyikita Mazepinnek a milliárdos édesapja által birtokolt Uralkali műtrágyagyártó és -forgalmazó vállalat. Mazepin mellett a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia, Mick lesz a gárda versenyzője.

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) december 17-én jóváhagyta Oroszország eltiltását, de felére csökkentette a WADA által korábban kiszabott négyéves büntetést, amelyet az állami szintű doppingolás, illetve a moszkvai doppingellenőrző laboratórium működésében észlelt visszaélések miatt 2019 decemberében hozott meg. A határozat továbbra is megakadályozza az orosz sportolókat abban, hogy a nemzetközi versenyeken országuk zászlaja alatt induljanak és lejátsszák tiszteletükre a himnuszukat.

A WADA, látva a Haas által bemutatott képeket, pénteken csak annyit közölt, hogy vezetői tisztában vannak az üggyel, és megkeresik az illetékes szervezeteket. Günther Steiner csapatfőnök kijelentette: tisztában vannak vele, hogy az orosz zászlót nem használhatják, de annak színeit igen. Mindezt az FIA is megerősítette, hozzátéve, hogy a csapattal már tisztázták a kérdést.

Az Orosz Automobil Szövetség februárban közölte, hogy a CAS döntése a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) által szervezett versenyekre is vonatkozik, vagyis Mazepin nem szerepelhet orosz zászló alatt, nem használhatja nemzeti jelképeit, valamint az “Oroszország” és az “orosz” szavakat a ruházatán, illetve a felszerelésén.

Forrás: MTI

Kép(ek) forrása: Haas F1 Team Media

Teljes cikk a forrás oldalon

Következő hír

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Friss Hírek