Mit vársz 20 millióért? – Teszt: Audi Q5 40 TDI quattro S tronic Advanced

Messze nem törvényszerű, hogy csak az a jó autó, amibe két kézzel szórják az extrákat. Mai napig az egyik nagy kedvencem a Mercedes E 200-as, amit jellemzően a 12 milliós Merciként emlegetünk. Fehér szín, szövet belső, érezhető minőség, tisztességes gépérzet és józan felszereltség, amibe aligha lehetett belekötni. Bármikor boldogan nevemre vennék egyet, és örülök is, ha látok egyet belőle a városban. Az Audi Q5 40 TDI valahogy 20 millióért nem ilyen.

Pedig a Q5-ös pont úgy néz ki, ahogyan egy Audinak illik, tehát legalább annyira rideg, mint egy kipakolt hűtőház. Az élére vasalt vonalak között szinte már ribillió a szolid hullámzás az oldalán. A lényeg úgyis a hatalmas hűtőmaszk az elején meg a kimagasló túrabakancs-sziluett.

Még a 17-es felnikre húzott pufi téligumik is jól állnak neki, ráadásként szebben rugózik ezekkel az autó. A tesztautóban nincs légrugó, de még csak adaptív lengéscsillapító sem kell az elöl-hátul öt lengőkaros futóműnek, hogy távoli dübögésekkel átlendüljön a töredezett Göncöl utcán. Teljesen élettelen, de legalább pontos a kormányzás és úgy alapvetően nem történik semmi érdekes, ha a Q5-ös már megy. Stabilan, mindenféle imbolygás nélkül úgy kanyarodik, mintha egy földszintes A4 volna. 

Autópályán épphogy susog picit a tükrök körül a szél és – ha nem a belső sávban nyomasztunk – a 2,0 literes TDI fogyasztása is beáll 7-8 liter környékére, ami azért tisztességes eredmény egy 1,9 tonnás hobbiterepjárótól. Ellenben a 204 lóerő és a 400 Nm nyomaték itt már nem tud csodákat tenni. Amennyiben előzni akarunk, vagy csak belemászni valakinek a tükrébe, akkor nagyon le kell taposni a gázpedált. A táblázatokban olyan számok vannak, amitől egy X3 xDrive20d vagy egy GLC 220 d szégyenkezni kezd (7,6 másodperces 0-100 és 222 km/órás végsebesség), de a Q5-ös savanyú kelletlenségét érthető mód sehová nem csillagozzák oda.

Akkor különösen idegesítő ez, amikor többször kell megállni és elindulni, mint egy városban. A bő 200 lóerős Audival vársz a megfelelő pillanatra a kereszteződésben, már kiszúrtad a neked tetsző helyet két autóval később, majd amikor eljön az idő, lenyomod a gázt és a Q5-ös hivatali gyorsasággal igyekszik megoldani a feladatot. Elindulásra irányuló igénylőlapodról először a felpörgő motortól kapsz visszaigazolást, majd a 7 gangos DSG válogat hozzá egy megfelelő fokozatot. Közben a helyzet drámaivá válik, úgy szűkül a hely, hogy szinte látod, ahogyan az utolsó szemek peregnek a homokórában. Miközben a vérnyomásod kúszik felfelé, ezekben a pillanatokban hagyta jóvá az autó a parancsod és úgy lő ki, mintha legalább Föld körüli pályára készülne. De ez nem a Space X, itt bőven elég volna, ha simán elindul időben.

Szolid, 12 voltos mild hybrid rendszer van a Q5-ben, aminek pozitív hozadéka, hogy kigurulásnál észrevétlenül állítja le a motort, de kicsit alájátszik a váltó is, ami olykor vitorlázó módra vált. Az viszont már kellemetlen, amikor zöldre vált a lámpa és felhörren a négyhengeres dízel, a vibrációi pedig mindenen átszaladnak. Hangja pedig mint egy 740 ezret futott Transporteré.

Abban az értelemben nagyon közeli rokona a Porsche Macannak (és sok nagyobb Audinak is), hogy a Q5-ös is a Volkswagen hosszmotoros autóinak kitalált MLB Evo platformot használja, de minden másban a szöges ellentéte. Az összkerékhajtása sem hátra osztja a több nyomatékot, de még csak nem is hagyományos Quattro. Ez ugyanis a Quattro Ultra, amiben a váltó mögötti és a hátsó differenciálműben lévő kuplungok oldják le a kardánt, illetve a féltengelyeket. A hajtáslánc ellenállása kisebb lesz, ezzel együtt kedvezőbb a fogyasztás és a mindenható károsanyag-kibocsátás. Ugyanakkor tapadásvesztés esetén gyorsan aktiválható az összkerék.

Hiába a kéttónusúra állítható hangulatvilágítás, nincs az a lila és rózsaszín lumenhalom, ami megmentené a depressziótól a komor belteret. Ezzel együtt is megvan az a hagyományos audis jósága, hogy minden egyértelműen kezelhető és mindenütt éles hangon tikkenő kapcsolók vannak és míves tekerők, különösen a klímapanelen az integrált kijelzővel. Ez még mindig gusztán néz ki. Nem úgy, mint a lehetetlenül kemény plasztik ajtópanel.

Érintőpad és tekerős vezérlő helyett már kizárólag érintőképernyős a fedélzeti rendszere, aminek egyértelmű csempés menüje van és vezeték nélküli Apple CarPlay-t tud. Az egyetlen kínos része a navigáció, aminek ott a virtuális gombja a képernyőn, de ha ráböksz, akkor az a fájdalmasan magyartalan felirat jön szembe, hogy: A navigáció licencének megvásárlása nem történt meg. Fájjon a látvány is, ha nem fizettem érte? Szerintem ez nem a legelegánsabb megoldás.

Érdemes költeni a feláras ülésekre, mert ezek az alap székek egyszerűen kényelmetlenek. Rövid a laphosszúságuk, kevés a tartásuk és a 2000 kilométeres tesztautóban már hullámos a kárpit. Ellenben a hosszmotoros elrendezés dacára van benne hely, legalábbis négy személynek minden irányban kényelmes. Hátul középen a pad kialakítása és a masszív kardánalagút miatt inkább csak rövid távra megoldás.

Érdekes ellenpontja az elsivatagosított beltérnek a váratlanul míves, 520 literes csomagtartó, aminek puha kárpitjára a táskámat is csak akkor hajítottam rá, ha már leporoltam az alját. A két oldalán hideg LED fények világítják meg a motyókat, szóval este se kell vakon tapogatózni benne. Az apróságoknak vannak hálós rekeszek meg rögzítőfülek, hogy ne szabaduljon el semmi. Oldalt, a karok meghúzásával pedig síkba dönthetőek az ülések, ha további köbméterekre van igény. Tényleg egy jól használható, átgondolt tér.

Kifejezetten rosszul állt a 20 milliós listaárú Audi Q5-nek, hogy nem sokkal korábban ültem Kia Sorentóban, közvetlenül előtte pedig Hyundai Tucsonban. Mindkettő könnyen leárnyékolja a Q5-öst és nem azért, mert olcsóbbak, hanem mert mindezért még messze minőségibb holminak is érezni őket.

Teljes cikk a forrás oldalon