Létezik egy gyártó Olaszország északi részében, Emilia-Romagna tartományban, Velence és Firenze között félúton. Egy bizonyos Sant’Agata Bolognese nevű pár ezres településen található az Automobili Lamborghini, a sportautóiról híres márka székhelye. Egyik híres típusuk a Diablo, amelyből a gyártás 2001-es leállításáig pontosan 2903 (más források szerint 2884) darab készült. Tudják, mikor kezdődött az értékesítése? Egészen pontosan 1990-ben, vagyis harminc évvel ezelőtt. Bizony, veteránkorba lép az egykor a világ leggyorsabb sorozatgyártású autója cím viselésére jogosult modell, falaink tapétája, mi pedig egyel megint öregebbnek érezzük magunkat.
A klasszikus Lamborghinibe 5,7-literes V12-es motor került. A négy felül fekvő vezérműtengely összesen 48 szelepet mozgatott, a vezető háta mögött hosszában beépített motor (a számos Lamborghini nevében megtalálható LP betűpár a „Longitudinale Posteriore” kifejezés rövidítése, ami a motor hátulra történő, illetve hosszanti beépítésére utal) 492 lóerős és 580 Nm-es forgatónyomaték leadására volt képes.
A korszak leggyorsabb szériagyártású autója volt a Diablo
Így tudott 325 km/h-val száguldani a Diablo, ami harminc éve a csúcsot jelentette. Az MPI (többpontos benzinbefecskendezésű) technológiás motorral a 0–100-as gyorsulás 4,5 másodpercig tartott. A lebilincselő tulajdonságok mögött persze komoly fejlesztések álltak, még Sandro Munari, az 1977-es rali világbajnok is dolgozott az autón.
Egy V12-es motornál már komoly feladat a gyújtási sorrend észben tartása, ezért megemlékezünk róla: 1-7-4-10-2-8-6-12-3-9-5-11. A Lamborghini gondolt a feledékeny tulajdonosokra (és szerelőkre), ezért a motorfedélen trónoló bika alá is odavéste a számsort.
Gyújtási sorrend, ha szükség lenne rá
A kilencvenes években még volt igény olyan bőrkárpitos, légkondis, Alpine rádiós, elektromos ablakos és -üléses sportautóra, ami kizárólag a hátsó kerekein hajtott, továbbá nélkülözte az elektromos vezetési segédleteket. A szervokormány például egészen 1993-ig nem volt elérhető a Diablóhoz. Az automata váltón akkoriban csak kacagtak volna, így kizárólag hatfokozatú kézi egységgel készültek a járművek.
A Diablo VT megjelenésével aztán bekövetkezett a szentségtörés: összkerékhajtású granturismo került a Lamborghini kínálatába. A viszkokuplungos rendszer az LM002-nél használt megoldás átalakított változata volt. A sportautó esetében a nyomaték negyede juthatott az első tengelyre. A VT-nél foganatosított változások nagy része (légbeömlő a fékeknek, négydugattyús féknyergek, áttervezett beltér, állítható futómű) idővel átkerültek a kétkerékhajtású kivitelekbe is.
Majdnem kétszer olyan széles, mint amilyen magas
Még mindig 1993-ban járunk. A gyár abban az évben ünnepelte harminc éves fennállását. Meg is lepték magukat (és persze rajongóikat) egy különleges szériával, az 530 lóerős SE30-cal. Rendszámos versenyautónak szánták a modellt, ezért nem volt túlzás a magnézium szívócsatorna vagy a nyitott kipufogórendszer alkalmazása sem. A jármű akár 335 km/h-s sebességet is elérhetett.
A tömegcsökkentés jegyében fix plexilappal helyettesítették az elektromosan állítható üveg oldalablakokat, és kiszanálták az olyan hívságokat is, mint a klímaberendezés vagy a rádió. A fogyókúrának meg is lett az eredménye: csak egyetlen változat, a később megjelent GT-R lett könnyebb az 1430 kg-os SE30-nál. Karbonvázas, négypontos övekkel kompatibilis ülések és tűzoltókészülék is jelezte: az autó igazi élőhelye a lezárt pálya.
Talán csak a hátulján látszik a kora
Összesen 150 darab SE30 készült, ezek közül mintegy 15 kapta meg a Jota csomagot. Ezek a 603 lóerős, illetve 639 Nm-es kivitelek nem kaphattak rendszámot, cserébe még jobban teljesítettek a versenypályákon. Nem a legfontosabb változás, de még belső visszapillantók se kerültek a jotás autókba.
A Lamborghini Diablo SV (Super Veloce) a Genfi Autószalon 1995-ös kiadásán mutatkozott be. A kizárólag hátsókerekesként gyártott jármű V12-ese 7100-as fordulatszám mellett 517 lóerőre, 5900-nál pedig 580 Nm-re volt képes, egyik ismertetőjele az állítható hátsó szárny volt. Bizonyos megfontolásokból hajszálnyival olcsóbb volt a sima Diablónál. A 340 mm-es féktárcsák miatt 18 hüvelykes keréktárcsákat kapott az SV. Az Egyesült Államok számára készítettek egy 20 darabos Monterey-szériát is. Számos példányuk meglehetősen karakteres színben pompázott.
Szubjektív, de a kategóriában talán a Lamborghini formaterve üregszik a leglassabban
Még azon a télen lépett színre a Diablo VT Roadster, a gyártó első sorozatban gyártott, nyitható tetős (és ’természetesen’ tizenkéthengeres) típusa. Formája a fémtetős változat enyhe átdolgozásával alakult ki: megerősítették a padlólemezt, nagyobb légbeömlők javították a motor hűtését, bukókeret került az ülések fülé, illetve keréktárcsáit a karosszéria színére fényezték. A lemezek alá kizárólag négykerékhajtás kerülhetett. Külön érdekessége, hogy megtartotta a felfelé nyíló ajtókat. A karbonszálas targatetőt a motor fölötti tárolóban helyezhette el a szabadságélményre vágyó sofőr.
Mielőtt tovább haladnánk a Diablo-történelemben, ugorjunk vissza a kezdetekhez. 1985-ben indult el a Project 132, amelyből végül cikkünk főszereplője született meg. A feladatot egyszerűbb volt definiálni, mint végrehajtani: a Countach utódját, vagyis a gyártó új csúcsmodelljét kellett megalkotni. A szinte állandóan a csőd szélén táncoló vállalatot akkoriban a Mimran testvérek igyekeztek életben tartani.
Bukólámpával is attraktív
A formaterv Marcello Gandini nevéhez fűződik, de a dokumentumokat alaposan átnézték az időközben (1987-ben) tulajdonossá vált Chrysler formatervezési részlegén, Detroitban is. Ide tartozik, hogy az amerikaiak után egy bermudai bejegyzésű, egyébként indonéz cég, a Megatech vette meg a Lamborghinit. Az 1994 és 1998 közötti 4 év arra mindenképpen jó volt, hogy a 40 millió eurós vételár 110 millióra kússzon fel. Az Audi AG, illetve a Volkswagen csoport már ezt a kilenc számjegyű összeget adta a patinás olasz gyártóért.
Vissza a kályhához. Vagyis az ördöghöz, jobban mondva a Diablóhoz. A típus neve ördögöt jelent, de Diablo valójában egy legendás harci bika volt. Jelentőségéről mindent elmond, hogy 1869. július 11-i (El Chicorro matador elleni) csatáját mind a mai napig emlegetik Madridban.
Testvérek egymás között
A gyár a német fennhatóság alatt lassan szárnyalni kezdett: az éves szinten 200 darab körüli mennyiséget tíz év alatt megtízszerezték; 2008-ban 2430 Lambót értékesítettek. (2019-ben pedig már 8205 darabnál tartottak az olaszok.) A felfelé ívelő szakasz egyik lépésének tekinthető az SV kivitel 1999-es újratervezése. A projekt felelőse az a Luc Donckerwolke volt, aki a Lamborghini első házon belüli formatervezőjeként kapta meg a feladatot.
Az SV után a VT és a VT Roadster következett, mindhárman megkapták a kezelést. Az átszabott vonalak és a modernizált utastér egyaránt a típus naprakészen tartását célozta. A motor ekkor már 536 lóerőnél és 605 Nm-nél tartott, a gyártó történetében először ABS őrködött a jómódú tulajdonosok élete fölött.
A modellciklus 11 éve alatt fejlesztettek az utastéren is
Bizonyos GT-szériákban 6-literes motorral indították a modellt. A megnövelt lökettérfogat és a hozzá igazított motorvezérlő 557 lóerőssé varázsolta az autót, és nem mellesleg 620 Nm-es nyomatékmaximumot produkált. A VT 6.0 mellett elkészült a VT 6.0 SE verzió is. Mindössze két színben (a napfelkeltét szimbolizáló narancsos, illetve a napnyugtát idéző bronzos-gesztenyés árnyalatban) gyártották az ismét magnéziumból készült szívócsonkkal, rövidebb váltókarral, különleges kárpitozással, Lamborghini feliratos féknyergekkel és számos szénszálas beltéri dekorelemmel büszkélkedő változatot.
A Diablo GT jelenti a gyári Diablók csúcsát: 583 lóerővel és 630 Nm-rel ez a legerősebb; 1460 kg-os tömegével egyszersmind a harmadik legkönnyebb a Diablók sorában – kizárólag hátsókerekes példányok (szám szerint 83) gördültek le a gyártósorról.
Nem új tralálmány a karbonszálas műanyag
A 4460 mm hosszú, 2040 mm széles és 1105 mm magas Diablo utódja a 2011-ig gyártott Murciélago lett. Érdekesség, hogy a Murciélago búcsúztatása gyakorlatilag egybeesett magazinunk indulásával. A Diablo unokája, vagyis az Aventador is már közel 10 éve van közöttünk. Repül az idő.
Végezetül álljon itt egy lista a különböző változatokról, a gyártási időkről és a darabszámokról.
Diablo: 1990-1998, 873
Diablo VT: 1993-1998, 529
Diablo SE:1993-1994, 157
Diablo SV: 1995-1999, 346
Diablo VT Roadster: 1995-1998, 468
Diablo SVR: 1996, 34
Diablo GTR: 1999-2000, 32
Diablo 6.0: 2000-2001, 337
Diablo 6.0 SE: 2001, 44
Diablo GT: 1999-2000, 83
