Nem egyszerű ébernek maradni a vállalati flottákkal kapcsolatosan, ma már elmondható, hogy számtalan márka számtalan modelljéből válogathat egy cég, igényeknek, használati módnak, értéknek megfelelően. Mai tesztalanyunk inkább az olcsóbb kategóriába tartozik, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne jó bizonyos körülmények között. Ugyan kell vele kompromisszumokat kötni – és ezekről szó is esik majd – cserébe egy adott szempontrendszert végigzongorázva azért bőven vannak szerethető tulajdonságai is.
A Corsa az a fajta autó, amit mindenki látott már. Szinte bárki felismeri szériától függetlenül, és mivel a szögletes generációból már csak mutatóba maradt néhány, ám a gömbölyűből kis túlzással százezrek szaladgálnak itthon, a sok gombócforma között nagy az esély arra, hogy épp egy Corsával futunk össze. Túlságosan nyomós érveket ne keressünk a jelenség mögött, egyszerűen arról van szó, hogy az olcsó, kicsi (de esetlegesen ötajtós), normális megjelenésű, felszereltségű és motorizáltságú autók közül – pont a felsorolásból fakadóan – nagy a sansz, hogy akár használtan, akár újonnan ez jön szembe az átlagvásárlóval. Az „átlagot” cseppet sem lenéző hangneműnek szánom, szimplán csak arról van szó, hogy akinek egy hétköznapi közlekedőedényre van szüksége, az megtalálhatja benne a számításait.
Mostani főszereplőnk ennél kicsit komolyabb munkára van fogva, cégautó mivolta mellett fővárosi utakon, sőt pályán is használgatják, így hát azok a részletek is gyorsan kiderültek róla, amik másnak talán szemet sem szúrnának. Kezdjük azonban a pozitívumokkal: ami mindenképp jó pont, az a szívómotor, szerencsére abból is a 90 lóerős kivitel, amiért anno csupán 50 ezerrel kellett többet fizetni, mint a 75 lóerős verzióért. Azt nem mondom, hogy a 130 Nm-nyi maximális nyomaték meg a 13 másodperces százas sprint annyira acélos, de a már emlegetett szempontrendszer a zöldnél gyorsulgatást valószínűleg amúgy sem tartalmazná. Az már más kérdés, hogy autópályán könnyen elfogy a tudomány, de városba, időnkénti hosszabb utakra ez elég. Az ötös váltó ugyan nem a legfinomabbak közül való, de pontosnak egész pontos, ráadásul olyan sokat nem is kell pakolgatni. Ami szintén a városi mivoltát erősíti, az a city szervó (Fiatosok előnyben), ami még egy Corsához mérten is könnyedebbé teszi a manőverezgetést. A 6,5-7 liter körüli átlag annyira nem kevés, de szívó, négyhengeres, fogadjuk el így.
Őszinte motortér, az 1.4-es 90 lóerős városba bőven elég
A külső sok érdemlegeset nem rejteget, az évtized közepén még nem akartak minden apróbb négykerekűből morcos, modern egérkét faragni. A Corsa E esetében megelégedtek az ortopéd magassarkúra hasonlító első fényszórókkal, meg a kiugró visszapillantókkal. A 4 méter hosszú, 1.8 méter széles kisautónak nem kellett divatdiktátornak lennie ahhoz, hogy 1,2 milliót gond nélkül eladjanak belőle alig 5 év alatt.
Ami a belsőt illeti, kicsit szürke ugyan az összkép, ám a barátságos és jól elhelyezett kezelőszervek kompenzálnak, 50 ezer alatt semminek nem volt ideje elkopnia, talán a kormány fényesedett valamennyit. Az ülések átlagos tartásúak, az első soron kimondottan jó a helykínálat, az oldalsó üvegfelületek nagyok, az első szélvédőt sem szűkítették le. Hátra klausztrofóbiások ne üljenek, a magasra tolt fenék miatt itt már a kilátás sem az igazi, a 285 literes csomagtér pedig leginkább kisebb pakkoknak lett kitalálva.
-
- 1120 l-re bővíthető, de költözködni így sem fogunk vele
-
- Ennyi maradt mögöttem
Tapiképernyő nincs, túlzottan nem is hiányzik, a radarrendszer mondjuk jól jön, kár, hogy kicsit össze-vissza sípol időnként, tereptárgytól függetlenül. A manuális klíma nagy melegben kevéske, hátra nem sok jut belőle, pedig olyan óriási belteret nem kellene lehűtenie. Ezt leszámítva – no meg az időnként nyöszörgő ajtókat – az utazási komfort megfelelő, és úgy összességében is élhető környezetet ad a Corsa.
A használtak közötti választék széles, az 1,3-as dízeleket 150-200 ezer kilométer körül már kétmillió alatt megkapni, a párezer/pártízezer kilométeres 1.4-es benzineseket meg felszereltségtől függően átlagban 3-3,5 millióért kínálják. Észszerű árazás, az új generáció érkezésével meg érthető módon kiszórják a leköszönő széria darabjait, szóval aki jó felszereltséggel keres Corsa E-t, talán most érdemes nézelődnie. A címben feltett kérdésre kitérve: szaladgálós kulcsos autónak, leginkább városi használat mellett, egy-egy hosszabb úttal megspékelve ideális lehet, tipikusan a “jól jön, ha van”-féle cégautó.
