Az autóversenyzés talán legizgalmasabb időszaka volt a 60-as évek, amikor még a hősiesség az esztelenséggel karöltve járt gyönyörű haláltáncot a jóformán szabályozatlan keretek között összecsapó közúti modelleknél. Rengeteg ikon, nagy mítosz és inspiráló történet származik ebből a dologból, de közülük is kiemelkednek azok, amikor szinte ismeretlen törpék győztek le óriásokat. Márpedig erre voltak bőven példák, ugyanis a könnyűépítés, mint alapelv, ekkor kapott igazán szárnyra.
Gondolhatunk a Mini modellek sikerére a ralikon vagy a Porsche felfutására: a recept egyik legfontosabb alkotóelemét a konkurenseknél lényegesen kisebb tömeg jelentette. De a műfajnak volt egy még szélsőségesebb képviselője: a brit versenyautó-konstruktőr, egy bizonyos Colin Chapman alkotott egy olyan modellt a Seven, azaz 7-es személyében, amelynek mindmáig érvényes üzenetét a Caterham vállalat kürtöli világgá. Mostani történetünk nem nemzetközi sikerről szól, hanem egy kisebb liga diadaláról, ugyanakkor a főszerepet nem akármilyen modellre osztották: hősünk a Lotus történelmének legritkább rendszámos autója.
Pehelykönnyű Lotus versenyautó az elérhető ügyfélautó-kategóriának – de valójában ennél többről van szó
Az autóversenyzés a 60-as évek Angliájában vérbeli úri hóbort volt, komolyan véve, amelyet ennek ellenére vagy éppenséggel pont ezért egészen sokan űztek. Colin Champan egyik ambíciója volt, hogy a brit formulasorozatban is nagyot alkosson: ebből a célból született meg a Lotus 37, vagy ahogy más körökben nevezik a Three-7, avagy a 3/7. A modell különlegessége pedig leginkább abban rejlik, hogy éppen úgy, mint az akkori Lotus F1-es autókból, csupán egyetlen példány készült belőle.
A modell története az 50-es évekig nyúlik vissza, amikor Chapman megvalósult álma, a csővázas Seven már learatta első sikereit, úgy a versenypályán, mint az odáig vezető közúton. De a gyáriak igazi versenyautót akartak készíteni belőle, amelyet rögtön azzal kezdtek, hogy a hátsó merev tengelyt független kerékfelfüggesztéssel helyettesítették, hozzá pedig a Lotus Eleven differenciálzárját kapcsolták. Az alapokat megerősítették, az első futóművet átdolgozták, a motortérbe pedig a Ford Anglia 105E Cosworth által alaposan átdolgozott apró sornégyes motorja került. Ez még csak a történet eleje, így a végeredmény nem főhősünket takarja: ő lett belső berkekben a ‘Lotus 7½’, amely 1962-ben és 1963-ban sikeresen részt vett különböző versenyeken. Colin Chapman utolsó vérbeli versenyét is ezzel a modellel futotta a Silverstone-i hatórás viadalon.
Ez meghozta a gyártó kedvét a további fejlesztésekre: a modell hivatalos típusnevet kapott Lotus 37, avagy 3/7 néven, a cél pedig a Clubmans Formula versenysorozat előírásainak való megfelelés volt. Az 1964-ben megkezdett versenysorozat helyet engedett a könnyű, egyszerű kialakítású versenygépeknek is a hagyományos, túlméretes ellenfelek mezőnyében. Mindez a versenyre hangolt 7-esek és a Mallock U2 típusok éles küzdelmében manifesztálódott, amelynek végére Chapman a Three-7 segítségével akart pontot tenni.
Fejlett Lotus technológia, helyenként F1-es plusszal megtámogatva
Ehhez mindent bevetettek: a futómű megoldásai és a hajtáslánc egyes részletei a Formula Juniorból és a Lotus jövőbeli fejlesztéseiből álltak össze, már négy tárcsafék is akadt. A magnéziumból és alumíniumból készült kerekek valódi Forma 1-es technológiát képviseltek. A motortérbe végül egy szárazkarteres olajzású, 1499 köbcentis négyhengeres Cosworth-Ford 116 E motor került egészséges 120 lóerős teljesítménnyel. Nem tűnik soknak egy versenyautó számára, de a csupán 500 kilogrammos üres tömeg így is lehetővé tette, hogy számos V8-as konkurenst kényszerítsen térdre a modell. Ne feledjük: 1965-öt írtunk, a Lotus gépe pedig már induló formájában 5,5 másodperc körüli 0-100-as sprintre volt képes.
Így mutatkozott be, végül pedig több nem is készült belőle
A Lotus 37 előállt – már csak üzletet kellett csinálni belőle ügyfél-versenyautóként. A modell az 1965-ös Londoni Autószalonon be is mutatkozott, sokan fel is kapták rá a fejüket. Csak volt egy kis gond: az ár. A modell ugyanis az akkori 1450 fontos árával egy korabeli Seven árcédulájának kétszeresét adta, mai árfolyamon számolva jó 35 millió forintot. Ezzel pedig meglehetősen szűk csoportot szólított meg a Lotus 37, így a márka inkább az Elan és a Cortina sokkal jövedelmezőbb értékesítésére fókuszált. A történetnek itt vége is szakadna egy sötét garázs mélyén, ha a Lotus helyi értékesítési vezetője nem könyörögte volna ki Chapman-nél, hogy rajthoz állhasson a 37-tel.
De ez megtörtént, a sok „lécci-lécci” után pedig mindez megtörtént, igaz, emberünk – nevezetesen John Berry – nem volt igazán profi versenyző. Így először 1967-ben írhatott történelmet a modell, amikor is a fiatal és tehetséges Tim Goss megvette a Lotust immár harmadkézből. Addigra az eredetileg vörös modell metálkékben pompázott, fehér csíkkal a közepén, amit a konkurensek hamar megtanultak tisztelni: Tim Goss már a modell megvásárlásának évében négy győzelmet mondhatott magának a versenyautóval és bérelt helye lett a brit versenyek pódiumán. Ami még fontosabb: hét körrekordot döntött, ami nagyjából egyenlő a szigetországi akkoriban komolyan vezető versenypályák számával.
Ez csak a kezdet volt: a kétszemélyes versenyautó 1968-ban teljes átdolgozásnak örvendhetett, amiben az immár 1,6 literesre felfúrt négyhengeres és egy új, kettős keresztlengőkaros, széles első és hátsó futómű vállalt főszerepet. Az így elkészült versenyautóval kategóriáján belül mindenkit maga mögött hagyott Tim, a mindenkihez pedig többek között Max Mosley és az ő speciális Mallock versenyautója is hozzátartozott. Így vált a Lotus 37 a kicsit között a leggyorsabb modellé, végül beteljesítve eredeti küldetését: a Mallock U2 modellek porba tiprását.
Folyamatosan alakult és egyre gyorsabb lett
A legkisebb, legritkább rendszámos Lotus pedig számos kövér, izmos versenyautót is maga mögé késztetett számos hegyi felfutón, bizonyítva, hogy bizony a súly sokkal fontosabb a lóerőknél. Dolga végeztével pedig mindig szépen, megbízhatóan hazaballagott a modell a saját lábán, bejárva nem csak Nagy-Britanniát, de Franciaország közel eső részeit is.
A Lotus történelmének részeként és egyedisége után a Lotus Three-7 ma páratlan értéket képvisel. De hol van most? Miután 1970-ben nyugdíjba vonult, a modell számos tulajdonost cserélt, és persze mindenki alakított valamit rajta. Így, amikor 2001-ben a Lotus 37 felbukkant, semmiben sem hasonlított az eredeti modellre – az alvázszámán és a kialakításán kívül. A látványos British Racing Green és a hozzá tartozó sárga csíkok viszont tagadhatatlanul dobtak a modell kinézetén, így amikor a Lotus 3/7 kalapács alá került, elképesztő számok kezdtek repkedni. Tim Goss is ott volt a liciten, de ő kiszállt 25 ezer fontnál, végül pedig 55.000-nél csapott le a kalapács, ami mai árfolyamon 40 millió forint feletti összeget jelent.
Így nézett ki, amikor legutoljára felbukkant
Az eredeti Lotus 3/7 azóta is a belga gyűjtő garázsában csücsül, időközben pedig az őt egykoron sikerre vivő Tim Goss a McLaren Formula 1-es csapatának műszaki igazgatója lett 2018-as nyugdíjazásáig.
Egy érdekes történet, egy páratlan modell a múltból, Angliából, amely természetesen tanulsággal is szolgál. Lehetne reflektálni arra, hogy a könnyű súly csodákra képes, a megfelelő helyekről elvéve (pl. nem batár SUV modelleket hajtva) pedig mennyivel hatékonyabb is lenne a közlekedés. Lehetne emlegetni más apró versenyautókat, akik fityiszt mutattak a nagyobbaknak. Lehet elmélkedni a kitartás kérdéskörén – a hit, a remény és a kitartás is benne van a históriában, ezekre pedig mostanság különösen nagy szükség van.
Ez pedig Tim Goss saját replikája az általa egykoron hajtott versenymodellről
De nem megyünk ilyen messzire. Inkább a vezetés puszta szeretetéről, az őszinte, szűretlen élményről beszélünk egy kicsit, amelyet a Lotus 7 és mai rokonai, a Caterham 7 modellek képviselnek. Hiszen a Lotus 3/7 által kijárt út az, ahová az elmúlt évtizedekben (részben) felért a Seven széria, valamit pedig nagyon tud az apró, pehelysúlyú kis lélekvesztő, ha jó 60 év távlatából is szinte változatlan üzenettel viszi sikerre magát. Kis szériában, kis közönségnek, olykor otthon barkácsolóknak, olyanoknak, akik ugyanazt a gyerekes örömöt lelik abban, ha egy valamire négy kereket akasztanak, majd gyorsabbá és gyorsabbá teszik. Mi is ilyenek vagyunk, így fejet hajtunk az eltökéltség eme barátságos, szinte országhatárokon belüli története előtt, amely nem csak a Lotus történelmének legritkább rendszámos autója köré fonódott, de egyben örökérvényű üzenetet is hordoz magában. Nem szabad feladni.
